Őszből még egy kicsit a nyárba!
2019. november 02. írta: persica

Őszből még egy kicsit a nyárba!

Az Isztriai félsziget csodái...

Szeptember utolsó hétvégéjét és október első napjait a csodás látnivalókkal teli Isztriai félszigeten töltöttük.

Az utazásunknak első sorban az itt lévő meseszép helyek, városok (Pula, Medulin, Plemantura, Rovinj) és azok nevezetességeinek megtekintése volt a cél, továbbá a Plemantura csücskébe a Kamenjak fokba kirándulni. 

Hazafelé a tenger mellett autózva Lovran és Opatija volt az útirány. A nem teljesen egy hét alatt szinte mindent megtekintettünk, amit terveztünk, autóval, kényelmes 6 óra alatt Pula városában voltunk, és szinte aznap már mienk volt a napsütéses 28 fokban a tenger.

A hatalmas tekintélyt parancsoló sziklás tengerpart szinte csábítja az embert, hogy láblógatva, órákat ücsörögve nézze a messzeséget. Pula városa bennem Olaszországot idézte meg, de hiszen ez sem véletlen, mert régen a Római Birodalom egyik kiemelt városa volt. Az Amfiteátrum, meg még inkább erősítette bennem ezt az érzést. Ha ide jössz kirándulni, az Amfiteátrumot, a Porta Gemina-t, a Szépséges Szűz Mária-kápolnát, a Segius diadalívet, a óvárost mindenképp meg kell nézned! Kihagyhatatlan, az a csoda amit a látvány nyújt ezeken a többezer éves helyeken. 

Pula gasztronómiája is maradandó ízélményt nyújtott, az óváros egyik kis utcájában az Augusztus Templom mögötti részen is pazar éttermek várják az ebédelni illetve vacsorázni vágyókat. Tengeri ételeik persze, hogy kiválóak! És a nagy kedvencem, az Aperol Spritz sem maradhatott el, egyik nap sem, mert megérdemeltük :) 

Tudtad, hogy a Magyar Színház színművészei Pulaban, az Amfiteátrumban 2003 június 28.-án előadták az István a Király rockoperát, melynek hatalmas sikere volt. ? (Erre személy szerint nagyon büszke vagyok!) 

Pularól, és annak nevezetességeiről bővebben: 

Póla (horvátul Pula, olaszul Pola) város és község (járás) Horvátországban, Isztria megyében. Legfőbb nevezetessége az amfiteátrum.

A város az Isztriai-félsziget délnyugati felén fekszik.

Pula a Római Birodalom egyik kiemelt városa volt. Ennek köszönhetően Pula látnivalók sokaságával rendelkezik. Pula első számú látványossága a római amfiteátrum. A helyi érdekességek első köre ezen a területen található (Park, Ikerkapu, Városfal, Diadalív). A látnivalók másik fele Pula erődje és a római Fórum környékén helyezkedik el.

A hatalmas római amfiteátrum. A 23 000 nézőt befogadó ellipszis alakú építmény hosszabbik tengelye 132 méter, a rövidebbik 105 méter. Mivel részben domboldalra épült, ezért a szárazföld felőli oldala kétszintes, a tenger felőli viszont három; bejárata ez utóbbi oldalon van. A küzdőtér szintén ellipszis alakú, 68×42 méteres. A római kori amfiteátrumok közül az öt legnagyobb között található. Az épület ma viszonylag távol helyezkedik el a tengertől, ennek oka, hogy az öböl egy részét az évszázadok folyamán feltöltötték. A római korban még közvetlenül a part mellett állt, a viadalok során megölt emberek és állatok egy rövid csatornán át a tenger vizébe kerültek. Az egykoron brutális rendezvényeknek otthont adó amfiteátrum ma koncertek, operaelőadások, fesztiválok, sportrendezvények színhelye.

További két ókori római látnivaló a Sergius-diadalív és az Augustus és Róma-templom az 1. századból, amelyeket Augusztus idején építettek a fórumon. A templom 16 méter széles, 8 méter magas.

A kettős kapu (Porta Gemina) az egyik kapu, amely megmaradt a városi fal lerombolása után a 19. században. Ez a kapu a 2. századból származik, a város legrégibb kapuja. A kaputól nem messze a régi városi fal egy maradványa áll.

Herkules-kapu a legrégibb római emlék a városban a Kr. e. 1. századból. A zárókő Hercules fejét ábrázolja, aki az ókori Póla védőistene volt. Lucius Calpurnius Piso Caesoninus és Caius Cassius Longinus neve szerepel, akiket a római szenátus bízott meg, hogy alapítsák meg a pólai kolóniát. Póla alapítását a Kr. e. 47-44 közötti időszakra teszik.

Az augustusi fórum az 1. században épült, közel a tengerhez. A fórum köré Minervának, Junónak és Jupiternek építettek egy-egy templomot. Ez a hely volt a vallás mellett a kereskedelmi és a közigazgatási központ is, majd a középkorban a város központi tere.

A városban két római színház volt, amelyek meg is maradtak. A kis római színház 50 méter sugarú félkör a második századból ill. a 100 méter sugarú nagy római színház az 1. századból.

A bizánci Szépséges Szűz Mária-kápolna ókeresztény bazilika, amelyet a 6. században emeltettek és egy benedek-rendi apátság része volt. Építését Maximianus ravennai érsek támogatta. A háromhajós bazilikának két kápolnája volt, ezekből a déli maradt meg a mai napig. A fali képeket a 15. században rekonstruálták a korábbi ókeresztény képeket. Amikor a velenceiek elfoglalták a várost 1605-ben sok drága tárgyat elvittek Velencébe a Szent Márk-dómba.

Szent Ferenc-templom és kolostor a 13. században épült, majd 1314-ben átépítették román stílusban. Az egyhajós templomnak 3 apszisa van. A templomban található egy kétlépcsős szószék. Faoltárkép a 15. században készült. A kolostor a 14. században épült.

A Szűz Mária-székesegyház a 6. században épült, amikor a póla püspöki székhely lett. Ezen a helyen imádkoztak a római korban az ókeresztények. A 10. században kibővítették. A 15. században felújították a templomot, a mai formáját a 16. században nyerte el, amikor reneszánsz homlokzatot építettek neki. A templom ma is tartalmaz román és bizánci elemeket, ill. a felső ablakokat a főhajón is ekkor építették. Az oltár területén még mindig látható az 5. és 6. századból származó mozaikot. Az ablakokat 1242-ben gótikus stílusban építették át. A harangtorony a templom előtt épült 1671 és 1707 között az amfiteátrum köveiből.

Szent Miklós szerb ortodox templom a 6. században épült a ravennai épületek stílusában, de a 10. században kibővítették. A 15. és 16. században ikonokat helyeztek el a templomban, a végleges ikonosztázt a görög Tomios Batos készítette el a 18. században.

Az Isztriai Archeológiai Múzeum a parkban található, a római színházhoz és a kettős kapuhoz közel. A múzeumi gyűjteményt Auguste Marmont marsall alapította 1802 augusztusában, amikor számos kőemléket emeltek ki az Augustus-templomból. A mai múzeumot 1949-ben nyitották meg. A gyűjteményben ókori és középkori pólai ill. környékbeli tárgyak találhatóak. Szent Antal-templom és kolostor az egyik legszakrálisabb emléke a városnak. A harangtornya 45 méter magas. Pólában 20 erődből álló erődrendszer található, amelyet a 19. században az osztrákok építettek ki, amikor hadikikötő volt.

Pula is felfedezésre vár, ha még nem jártál itt! 

Fotó: saját (PR)

Köszönet az STA Travelnek! www.statravel.hu 

Infó: wikipedia

Magyar színház www.magyarszinhaz.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr4515283540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása