Turbózd fel otthon tanuló gyermeked egészségét!

Erősítsd meg gyermeked védekezőképességét

2020. március 20. - persica

Sokunknak új helyzet most a rengeteg otthon maradás; a legkeményebb feladatuk talán azoknak van, akiknek gyerekeket, időseket vagy egészségügyi problémákkal küzdőket kell segíteniük a négy fal között. Az édesanyák vegyes érzelmekkel nézik, ahogy iskolás csemetéjük a gép elé ül, hogy részt vegyen a digitális térben leadott tanórán. A legnagyobb ellenség ilyenkor a túlzott elkényelmesedés, a nassolás, a mozgáshiány és a rendszertelen étkezés. Ez ugyanis nemcsak hízáshoz, hanem a védekezőképesség gyengüléséhez is vezet. Dr. Farkas Kitti tanácsait betartva azonban gyermeked fitten és erős immunrendszerrel léphet majd ki a lakásból a „visszatérés” idején.

A legfontosabb: rutin felállítása az étkezésben

Többet vagyunk otthon, jut idő a főzésre is. Együnk finom, változatos és természetes ételeket. Különösen figyeljünk oda arra, hogy gyermekeinknek is legyen tartalmas, meleg ebédje. A tartósított ételeket kerüljük, minél természetesebb ételeket együnk. Ahogyan a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is be kell tartani olyan alapszabályokat, melyek az egészséges anyagcserét támogatják. „A tini korú gyerekeknek már el lehet magyarázni, miért fontos, hogy inzulinszintünk ne ugráljon, ehhez pedig rendszer kell az étkezésbe. Amellett, hogy a gyakori és egészségtelen étkezéssel magasan tartjuk az inzulinszintet, általában több kalóriát is viszünk be a szükségesnél, anélkül, hogy észrevennénk. Mindkettő egészségtelen. Fontos ennek ellensúlyozására a napi háromszori étkezés, melyek közül az ebéd legyen a szénhidrátban leggazdagabb, mert így követjük szervezetünk természetes napi inzulinszint ingadozását és a nassolást, farkaséhséget is elkerüljük” – szögezi le Dr. Farkas Kitti.

Most, hogy nincs büfé, kisboltba napi többszöri leugrás és gyorsétterem, talán könnyebb elfogadtatni a gyerekekkel az örök szabályt is: együnk rendes kajákat és kerüljük a feldolgozott élelmiszereket. A főzésbe az arra nyitott gyerekeket mindenképp vonjuk be – ezzel elültetjük bennük az egészséges étkezés alapjait. Erre már a kisebbek is fogékonyak. Ha a gyermek válogatósabb, akkor is van lehetőségünk most kibővíteni az otthon fogyasztott ételek listáját, hiszen a menzán sem válogathat. Most ne csak a kedvenceit egye, hanem tegyük változatossá az étkezését, és ha bevonjuk az elkészítésbe, sokkal szívesebben fogja megenni. Legyünk ezekben a szabályokban éppen olyan következetesek és szigorúak, mint az otthoni tanulásban. A gyerekek hajlamosak az unalomevésre is, ingerszegény környezetben ez a vágy még inkább felerősödhet. Ha folyton a nyitott hűtő előtt álldogál a kiskamasz vagy folyamatosan arról panaszkodik, hogy éhes, ismerjük fel, hogy inkább az aktivitás hiánya vagy feszültség is állhat a háttérben. Próbáljunk tenni ez ellen: a megfelelően beállított étkezési szokások ilyen esetekben is sokat segíthetnek.

Figyeljünk a folyadékfogyasztásra is: a nap elején mindig tegyük ki eléjük a szükséges vízmennyiséget, amit nap végéig meg kell inni, illetve mutassuk meg nekik az egészséges snackeket.

Hogyan vegyük rá a mozgásra?

Ne megijesztve, de mondjuk el a gyerekeknek, hogy most nagyon fontos az immunrendszer, a védekezőképesség erősítése, az pedig nem megy hetente minimum 150 perc mozgás nélkül. Mozogjunk együtt és invitáljuk a gyerekeket közös tornára. Találjunk ki családi versenyeket, az apukák tarthatnak fekvőtámaszversenyt a fiúkkal, de ha vonakodnak, itt is lehet trükközni: kérjünk gyermekünktől „bulis” számokat, amikre tornázni szeretnénk, lehet, hogy be fognak kapcsolódni. Ha pedig van otthon konzolos játék, a gamer gyermek biztosan szívesen mutat nekünk táncolós, sportolós játékot. Kisebbeknek és nagyobbaknak szóló tornavideókkal is rávehetjük csemetéinket a mozgásra.

A napfény szerepe

Amikor csak napsütéses idő van, engedjük be és biztosítsuk gyermekünknek is a napfényt. Ha terasz, erkély is van, azt mindenképp használjuk ki, amilyen sokszor csak lehet. „Az immunrendszer megfelelő működéséhez D-vitaminra van szükségünk, mely ezen kívül javítja a vérműködést, pozitívan hat a csonterősítésre, jó a szívműködéshez, izomműködéshez és méregtelenítő hatása van” – fejti ki Dr. Farkas Kitti.

Dr. Farkas Kitti az Alakorvoslás Program kitalálója és alapító orvosa. Aneszteziológusként és intenzív terápiás szakorvosként dolgozik. A Programot 2017-ben azért dolgozta ki, mert munkája során azt tapasztalta, hogy az emberek nem kapnak valódi segítséget a tartós, egészséges fogyáshoz. Önhibájukon kívül helytelen módszerekkel, csodadiétákkal és termékekkel próbálkoznak, többnyire sikertelenül. Az Alakorvoslás Program célja, hogy szakmai módszerekkel, rendes ételek fogyasztása mellett sajátítsák el a résztvevők az új életvitelt, mellyel jobban érzik magukat, és utána is gond nélkül megőrzik az elért formát. Dr. Farkas Kittiről és programjáról bővebb információ az alakorvoslas.hu oldalon érhető el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr8815539208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.