Kisiskolással a Dr. Rose Magánkórházban
2020. augusztus 19. írta: persica

Kisiskolással a Dr. Rose Magánkórházban

Kisiskolás gyermek édesanyjaként különösen fontosnak tartom gyermekem jó egészségét, a prevenciót pedig szinte születése óta…

Mikor elkezdte az iskolát, az életünkben egy újabb kihívásokkal teli időszak köszöntött ránk. Nagyobb közösségbe került, nagyfokú önállóságra szorult. A kisebb megbetegedések, mint például egy kis megfázás, nátha, torokgyulladás persze, mint az óvodában, nálunk is „vendég volt”.

Ezért, hogy ne legyen hosszú távon beteg, és hogy az immunrendszere jól védekezzen a Dr. Rose Magánkórházban a gyermek életkorának megfelelő szűrőcsomagok közül kiválasztottuk a legmegfelelőbbet.

Fontosnak tartom, hogy egy évben egyszer egy teljesen átfogó állapotfelmérő vizsgálaton vegyen részt a gyermek, mivel a korai diagnosztika gyermekkorban különösen lényeges, hiszen számos probléma gyorsan orvosolható, illetve nagy hatékonysággal kezelhető általa.

Szülőként tudnunk kell, ha gyermekünknek valamilyen egészségügyi problémája van (akár vele született, akár idővel kialakult) és azt, hogy hogyan kell ezzel együtt élni a mindennapokban. Jól lát-e, megfelelő mindkét fülére a hallása - mert a tanuláshoz elengedhetetlen eme két tényező -, hogy megfelelően képzi-e a beszédhangokat, van-e esetleg allergiája? Eszik-e rendesen vagy éppen nincs kórosan elhízva. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy akár a magánéletében akár az iskolai életében is jól vegye az akadályokat.

Az iskola nemsokára elkezdődik, és nekünk fontos, hogy egészségesen, fitten vágjunk neki az újabb tanévnek, ezért választottuk a Dr. Rose Magánkórházat, hogy az egyik legjobb helyen, megfelelő orvosokkal konzultálva, komplex szűrőcsomagot válasszunk ki a kislányomnak.

A Dr. Rose Magánkórház, az ide érkező „kis” pácienseit csodálatos, nyugodt környezetbe várja, ami nekem, édesanyának, de elsősorban a gyermeknek megnyugtatást ad, mert azért a kicsik félnek a „fehér köpenyesektől”  :)

A gyermekrendelő szinte elvarázsolja a kicsiket, ahol barátságos, vidám környezetben zajlanak a konzultációk és a vizsgálatok. 

A kisiskolásommal karöltve a szívélyes doktor bácsival átbeszéltük melyek is azok a komplex szűrőcsomagok  amik a gyermek rendelkezésére állnak, melyiket érdemes választanunk.

Megtudtuk, hogy Gyermekgyógyászati éves kártyákkal rendelkezik a magánkórház, amelyeket a gyermekek különböző korcsoportjainak megfelelően speciális szempontok alapján építettek fel.  Mikor már mindent átbeszéltünk, kiválasztottuk a számunkra megfelelő éves kártyát.

Ezek az éves kártyák minden olyan prevenciós és állapotfelmérő vizsgálatot tartalmaznak, amelyek hosszú távon hatással lehetnek a gyermek egészséges fejlődésre. Fő előnyük, hogy konstrukciótól függően korlátlan kórházi és szükség esetén otthoni gyermekorvosi vizsgálatot is tartalmaznak!

Az életkor szerinti csomagok mindegyike tartalmaz egy éves szűrővizsgálatot, valamint csomagtól függően korlátlan szakvizsgálatot és kapcsolódó diagnosztikát, akár otthoni vizit lehetőségével, hogy betegség esetén megfelelő szintű ellátást biztosítson a gyermekem számára. Azt is megtudtuk, hogy az éves kártyák magukba foglalják az életkornak megfelelő kötelező, valamint adott esetben az ajánlott védőoltások beadását is.

Nekünk pont aktuális is egy védőoltás. 

A szellemi fejlődéséhez, a sikeres tanuláshoz, sportoláshoz alapvető, hogy gyermekem testileg-lelkileg egészséges legyen. A rendszeres szűrés a gyermekem egészségkultúrájának kialakításában is fontos szerepet játszik, mert így tudjuk, mire kell odafigyelnünk az egészsége érdekében. 

Megkönnyebbülés egy szülőnek, hogy odafigyelnek a szeme fényére, és nem is akárhogyan! Segítségként az enyémhez hasonló korú gyermekkel illetve gyermekekkel rendelkező szülőknek, mi az alábbi szűrőcsomagot választottuk a konzultációnk során: 

Állapotfelmérő gyermekorvosi szakvizsgálat

Ortopédiai szűrővizsgálat,

Szemészeti szűrővizsgálat

Fül-orr-gégészeti szakvizsgálat

Hasi-ultrahang vizsgálat

Vizeletvizsgálat

Életmódbeli, táplálkozási tanácsadás

Kötelező és ajánlott védőoltások beadása

Influenza elleni védőoltás 

A Dr. Rose Magánkórház Budapest szívében a Lánchídhoz közel várja a kisiskolásokat és szüleiket is, ahol kedves doktor nénik és persze doktor bácsik várják őket a vizsgálatokra, hogy aztán kirobbanó erővel vágjanak bele a tanulásba, és év közben se döntsön senkit ágynak egy kis megbetegedés. 

Bővebb információt a szűrőcsomagokról a magánkórház honlapján olvashatsz:  www.drrose.hu  

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr1116169720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása