McDonald’s Kamion nyílt a Nyugati pályaudvarnál
2024. március 20. írta: persica

McDonald’s Kamion nyílt a Nyugati pályaudvarnál

Megnyitott a McDonald’s kamionja a Nyugati pályaudvar mellett, hogy kiszolgálja a Sajtburgerre és Big Mac-re vágyókat, amíg a Nyugati téri étterem felújítás miatt zárva tart.   A Nyugati téri McDonald’s 34 évvel ezelőtt, 1990-ben nyílt meg, és a világ egyik legszebb McDonald’s éttermeként tartják…

A tökéletes pulyka titka
2023. november 16. írta: persica

A tökéletes pulyka titka

A hálaadás ünnepét Amerikában hatalmas tradíciók ölelik. Az ünnep onnan származik, hogy a lakosok a betakarítások után hálát adtak Istennek, amiért jó terménnyel áldotta meg őket. Ez egy mai napig tartó hagyomány lett: minden november negyedik csütörtökén hálát adnak egy bőséges lakoma keretein…

Ikonikus burgerek kicsit másképp:
2023. szeptember 02. írta: persica

Ikonikus burgerek kicsit másképp:

megújította marhahúsos szendvicseit a hazai McDonald’s

Az étteremlánc vendégei az Egyesült Államokban először 1967-ben, Magyarországon pedig 35 éve, a Régiposta utcai McDonald’s étterem megnyitásakor kóstolhattak bele a Sajtburger és a Big Mac szendvicsekbe. Az összetevők, a recept és az elkészítési mód azóta lényegében változatlan maradt. Egy…

Az ezerarcú lecsó
2023. augusztus 19. írta: persica

Az ezerarcú lecsó

A lecsó a magyar konyha egyik ikonikus fogása, amelyet vélhetően az 1870-es években itt megtelepedett bolgárkertészek hoztak be a hazai gasztronómiába. Az alaprecept szerint a hagymát zsiradékon, klasszikusan sertészsíron vagy szalonnán, korszerűbben semleges ízű olajon megpirítjuk, erre kerül a…

Rohanós reggelek megmentője!
2023. július 05. írta: persica

Rohanós reggelek megmentője!

TR90®

Bemutatjuk a TR90-et, az életmódprogramot, amely pozitív változást visz az életedbe. Az egyszerű és praktikus TR90 segít átformálni a mindennapos szokásaidat, amelyek gátolnak téged az egészséges életmódbeli céljaid elérésében.   Az étkezéshelyettesítő és étrend-kiegészítő termékek, valamint a…

Ünnepi csokoládévarázslat - bársonyos, ínycsiklandó ízek a téli napokra
2022. november 29. írta: persica

Ünnepi csokoládévarázslat - bársonyos, ínycsiklandó ízek a téli napokra

Már elérhető a chocoMe exkluzív karácsonyi csokoládékollekciója

  A chocoMe idén is valóra váltja minden karácsonyi csokoládéálmunkat. A nemzetközileg elismert, díjnyertes csokoládékülönlegességeiről ismert manufaktúra, ínyenc ganache-aival a szaloncukornak is évről-évre kifinomult újraértelmezést ad, és felejthetetlen élménnyé teszi az ünnepi édesség…

Ünnepi csokoládévarázslat - bársonyos, ínycsiklandó ízek a téli napokra
2022. november 16. írta: persica

Ünnepi csokoládévarázslat - bársonyos, ínycsiklandó ízek a téli napokra

Már elérhető a chocoMe exkluzív karácsonyi csokoládékollekciója

A chocoMe idén is valóra váltja minden karácsonyi csokoládéálmunkat. A nemzetközileg elismert, díjnyertes csokoládékülönlegességeiről ismert manufaktúra, ínyenc ganache-aival a szaloncukornak is évről-évre kifinomult újraértelmezést ad, és felejthetetlen élménnyé teszi az ünnepi édesség…

Egy korty bor a legjavából
2022. november 09. írta: persica

Egy korty bor a legjavából

A város legkülönlegesebb borshopja újabb kuriózum tételekkel csábít

Az ősz a hazai pincészetek és borászatok számára a tobzódás időszaka. A szüret, az új évjáratok első kóstolása mérföldkőnek számító pillanatok, melyek nem csak a borászokat tartják izgalomban, de a borkedvelő nagyközönséget is. Budapesten van egy borbár, mely szintén ilyenkor éli csúcsidőszakát,…

Novemberi este skandináv módra
2022. november 04. írta: persica

Novemberi este skandináv módra

Adjuk meg a módját az őszi estéknek!

A november általában nem a kedvenc hónapunk. Már nem igazán az a napfényes, színpompás ősz, még akkor sem, ha most még néhány kellemesebb nap ígéretét üzenik az előrejelzések, de még nem is az az igazi adventi, karácsonyi hangolódás. Egy szürke átmenet, amelyet valahogy ki kell bírni. Pedig a…

Olyan népszerű lett a limitált szériás vegán KITKAT, hogy mostantól állandó termékként is elérhető lesz
2022. szeptember 06. írta: persica

Olyan népszerű lett a limitált szériás vegán KITKAT, hogy mostantól állandó termékként is elérhető lesz

Tavaly jelent meg a teljesen növényi alapú KITKAT V, amelynek bevezetésével a gyártó egy régi fogyasztói kívánságnak tett eleget. A kimagaslóan pozitív visszajelzések alapján a Nestlé szeptember 1-től állandó kínálatába is felveszi a vegán finomságot, amelyet Európa 16 országában fog forgalmazni. …

Éhezésmentes alakformálás
2022. augusztus 01. írta: persica

Éhezésmentes alakformálás

Életmódváltás a Bodykey™ finomságaival

A gyors és intenzív fogyókúrák többsége csak hiú ábrándokba ringat, hiszen a diéta befejezése után a kilók könnyen visszakúsznak. A tartós fogyás egyetlen igazán hatásos módszere az életmódváltás, amely során nem vonod meg szervezetedtől a szükséges makrotápanyagokat – azaz megfelelő mennyiségben és…

Tudjuk, mit kóstolsz meg idén nyáron, ha Budapesten maradsz, de hiányzik a tengerpart
2022. július 30. írta: persica

Tudjuk, mit kóstolsz meg idén nyáron, ha Budapesten maradsz, de hiányzik a tengerpart

Az N28 nyári étlapjára a világhírű séf, Molnár Márk két emblematikus ételt mutat be: különlegesen elkészített paradicsomleves és kagyló, ahogy még nem etted

A mediterrán ízvilág ma már világszerte ismert gasztronómiai fogalom. Ha becsukjuk a szemünket azonnal a szánkban érezzük a tenger gyümölcseinek ízét, a könnyed, egészséges hozzávalók roppanós textúráját. Ez az ízvilág magában hordozza a szabadság érzését, a gondtalan időtöltés esélyét és a pillanat…

süti beállítások módosítása