Formát öltött a ŠKODA diákjainak hetedik tanulmányautója: a tanulók a ŠKODA SCALA Spider változatán dolgoznak

2020. március 29. - persica

A tanulók hetedik tanulmányautója folytatja a hagyományt és 2020. júniusában mutatkozik be a nagyközönségnek A SCALA nyitott tetős változatának első rajzai jól mutatják a diákok kreativitását és szenvedélyét A gyakornokok ellátogattak a ŠKODA Design részlegére is, amelyet Oliver Stefani, vezető…

Tovább

70 évvel ezelőtt, 1950 márciusában kezdődött: a Bulli világsikere

A Volkswagen Haszonjárműveknél rendkívüli történelmi évfordulót ünnepelnek. A Transporter - más néven Bulli, Kombi, Volkswagen kisbusz, kisteherautó vagy mikrobusz - a világ leghosszabb gyártási időszakával büszkélkedhet.  Az első Transporter „Type 2” néven 70 évvel ezelőtt, március 8-án gördült le…

Tovább

Közel az út széle?

A Ford új technológiája segít elkerülni a magas padkát és az árkokat – és az úton maradni

Néha nehézkes dolog alsóbb rendű úton autózni, ahol az út peremét semmi nem jelzi, és az ember könnyen kisodródhat a padkára, vagy ami még rosszabb, az árokba*. Éjszaka pedig – különösen ott, ahol nincs közvilágítás – mindez kifejezetten nyomasztó tud lenni. Európában a legtöbb halálos közúti…

Tovább

A Ford néhány hónap alatt megtervez és felépít egy autót, amivel pályára is lép...

... ebben a gamerek segítenek, akik vezetik a gépet

Volt már olyan, hogy kedve támadt versenyautót tervezni? A Ford most lehetőséget kínál a gamereknek, hogy részesei legyenek egy kőkemény versenygép megalkotásának. A Ford első, teljesen tiszta lappal tervezett virtuális versenyautója nem egy létező modellen alapul majd, hanem az autógyártó és a…

Tovább

A teljesen megújult SEAT Leon a márka eddigi legjobb fejlesztésű autója

HOLA!

A jármű elődjéhez képest erőteljes fejlődést mutat a formatervezésben, és a világítástechnikát a következő szintre emeli. A hatékonyság kulcsfontosságú volt a vadonatúj SEAT Leon fejlesztésében; a legfejlettebb hajtóművek előnyeit nyújtja, beleértve a benzines (TSI), a dízel (TDI), a sűrített…

Tovább

Volkswagen Golf 8: Megérkezett Magyarországra a digitális forradalmár

A Volkswagen Golf a legsikeresebb európai autó, amelynek hét ikonikus generációjából eddig több mint 35 millió példányt értékesítettek. A nyolcadik generációs, digitalizált, összekapcsolt és intuitív új Golf még soha nem volt ilyen előremutató. Összes kijelzője és vezérlőegysége digitális, hálózatba…

Tovább

Touareg R

A Volkswagen R plug-in hibrid modellje a maximális dinamikus teljesítményt az elektromos hatékonysággal kombinálja

A Volkswagen egy új, prémium kategóriájú modellel bővíti zászlóshajónak számító Touareg modellcsaládját - a Touareg R-rel *. A sokoldalú modell 340 kW-os (462 LE) hibrid hajtása innovatív keveréket kínál a szuper teljesítmény és az elektromos hatékonyság szempontjából. Megfelelően feltöltött…

Tovább

Vissza a jövőbe: Volkswagen Haszonjárművek

A Techno Classica kiállításon bemutatja az elektromos mobilitás korai úttörőjét

A Volkswagen Haszonjárművek „villamosítja” a március 25–29 között Essenben tartandó Techno Classica 2020-at: a T2-esen alapuló elektromos VW kisteherautó formájában a hannoveri székhelyű vállalat ténylegesen megmutatja a jövőbeli ID.BUZZ elődjét. Az 1978 áprilisában a berlini önkormányzat…

Tovább

IDŐTLEN OLASZ STÍLUS LEGO® KOCKÁBÓL

Egy lenyűgöző, életnagyságú Fiat 500 LEGO modell kíséretében mutatták be az ÚJ LEGO Creator Expert Fiat 500 készletet Az 1:1 méretarányú ikonikus Fiat 500-as 189 032 LEGO kockából épült A LEGO Creator Expert Fiat 500-as készletet, amely egy kis olasz sármot csempészett a LEGO járműkollekciójába, a…

Tovább

A Ford felgyorsítja az elektromos hajtások bevezetését!

Érkezik a Mustang Mach-E és útjára indul a különleges ‘Go Electric’ roadshow

A Ford, a vadonatúj Mach-E első nyilvános bemutatóján, Ford ‘Go Electric’ rendezvényén bejelentette, hogyan fest majd az elektromos mobilitásra alapozott Ford jövő.  A Ford gyorsan bővülő részben vagy teljesen elektromos modellkínálatában éllovasnak szánt, tisztán elektromos hajtású Mustang Mach-E…

Tovább

A Ford új ’Bring on Tomorrow’ filozófiája...

Az elektromos autók izgalmas, emberközpontú jövőjét vetíti elénk

A Ford látványosan újszerű ’Bring on Tomorrow’ márkafilozófiája egyértelműen jelzi, hogy a vállalat nagy váltásra készül európai személyautó üzletágában. Az autóipar hatalmas mérvű átalakulásában vezető szerepre törekedve a Ford 2020 végéig 14 elektromos hajtástechnológiájú modellből álló kínálatot…

Tovább

Javult a dízelek megítélése Magyarországon

A modern dízelek és azok károsanyag-kibocsátásának megítélése pozitív irányba változott - derült ki a hat nagy elérésű online médium autóvásárlási terveket feltérképező nem reprezentatív online felméréséből. A megkérdezettek több mint kétharmada nem számít a dízel hajtású autók kiszorítására vagy…

Tovább

A MEGÚJULT FABIA, erő és magabiztosság!

A nagy és még nagyobb családi autók után egy kis gyöngyszemmel róttuk az utakat. A Skoda Fabia az egyik legnépszerűbb autó a kisautók körében, kényelmes, igazi városi autó, kombi változata a családot is maximálisan kiszolgálja. Amit  vezethettem, az egy több mint egy négyzetméternyi panoráma…

Tovább

7 személy 1 autóban? Igen!

Caddy Maxi Join 2.0 TDI

Az 5 személyes családi autót „lecseréltük” egy 7 személyes, igazi NAGY családi autóra! Ami maradt, az a VW Caddy, csak MAXI JOIN lett belőle, azaz, az 5 személyes változatból, átültünk egy 7 személyes autóba. (TDI SCR BMT) Na, ez igazán nagy volt! De még ez sem okozott gondot, sőt! Black Berry…

Tovább

Kihívás? A VW Caddy-vel semmi sem jelenthet gondot!

5 személyes családi autóval az élet....

Idén is sokszor volt szerencsém vezetni a Porsche Hungária VW szériájából egy igazi nagy családos autót, az 5 személyes Caddyt. Minden alkalommal bebizonyította nekem, hogy nagy mérete ellenére nem okoz gondot a parkolás, és tolatás sem. Barátnőim első reakciója az autót látván: Úristen, hogy…

Tovább

MEGÉRKEZETT A LEGO® TECHNIC™ TOP GEAR RALLYAUTÓ

A LEGO és a Top Gear első közös járgánya az LA Auto Show-n mutatkozott be

A LEGO Csoport bemutatta a legelső, a BBC Studios-zal közösen megálmodott LEGO® Technic™ Top Gear szettet. Az új, applikációval irányítható LEGO Technic Top Gear Rallyautó egy hamisítatlan GT rallyautó, ami 2019. december 26-tól érhető el, és 9 éven felüli rajongóknak ajánlott. A LEGO Technic…

Tovább

Nyolc dolog, amit ellenőrizzünk a biztonságos téli vezetésért

Készítsd fel az autódat a hűvösebb időre

Ahogy a szervezetünket, úgy az autónkat is fel kell készítenünk a hűvösebb időjárásra és a téli hónapokra, az őszi időszak pedig tökéletes alkalmat nyújt erre. Azért van szükség erre, hogy megóvjuk járművünk állapotát, és ami ennél is fontosabb, hogy ezzel elősegítjük a biztonságos közlekedést a…

Tovább

Az OMV és Michelisz Norbert a közúti biztonságot támogatja

Az OMV nyári kampányában ösztönözni kívánta a tudatos autóhasználatot Épp ezért a promóció nyertesei vezetéstechnikai képzésen vesznek részt, ahol Magyarország legjobb túraautó pilótái, Michelisz Norbert és Wéber Gábor segítik őket Michelisz Norbert ígéretesnek tartja helyzetét FIA túraautó…

Tovább

Hogyan vigyázzunk egymásra?

Egy úton az autósok, motorosok és biciklisek

Egyre többen választják a kétkerekű járműveket ahelyett, hogy autóba üljenek. Nem minden város rendelkezik megfelelő mennyiségű bicikliútvonallal, így sok biciklis az autók között tud csak tekerni. Sokak azonban nem rendelkeznek kellő rutinnal a motoros, kerékpáros közlekedéshez, így akár könnyen…

Tovább

Shell: a gyereksírás jöhet, a figyelmetlen sofőröket viszont nem bírjuk

A rohanós reggelek, a délutáni csúcsforgalom, a gyerekek iskolába és különórákra szállítása mindenki idegeit próbára teszik. Majdnem minden második ember naponta több mint 1 órát tölt ingázással, sőt ez minden ötödik ember esetében akár 3 órát vagy annál hosszabb időt is jelenthet. Felmérésében a…

Tovább