Tartsd magad egyensúlyban!
2021. június 30. írta: persica

Tartsd magad egyensúlyban!

Nem az vagy, amit megeszel, hanem ami fel is szívódik belőle. Nem kérdés, hogy ezekben a hetekben, hónapokban, amikor is minden korábbinál fontosabb, hogy az immunrendszerünk minél jobb állapotban legyen, fokozott figyelmet kell fordítanunk a táplálkozásunkra. Fontos, hogy megfelelő mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt, rostot, jó minőségű fehérjét fogyasszunk. És mindezek mellett semmiképpen se feledkezzünk meg a megfelelő táplálékkiegészítők, ásványi anyagok, vitaminok szedéséről sem, hiszen kötelességünk valahogy fenntartani az egyensúlyt.

Kevesen tudják, hogy az emberi szervezet egészségét, biológiai folyamatait a bélflórával (mikrobiommal) való együttélés minősége határozza meg. A szimbiota (velünk egyensúlyban élő, értünk dolgozó) mikrobák elősegítik az alkalmazkodást a környezeti feltételekhez, közreműködnek a természetes immunitásunk kialakításában, fenntartásában és az emésztőrendszer működésében is.

De mi az a mikrobiom?

A mikrobiom a bennünk élő mikrobák milliárdjainak összessége. Az ember bélflóráját több ezer faj alkotja, melyből egy időben az éppen adott körülmények között néhány száz alkot életközösséget, ez pedig minden ember esetén épp annyira egyedi és jellegzetes, mint az ujjlenyomatunk. Azonban ennek az életközösségnek és az anyagcserénknek az összefüggései mindenkinél ugyanazok. Bélflóránkat, immunrendszerünket és egészségünket nagyban befolyásolják elfogyasztott ételeink, és az általuk a külvilágból szervezetünkbe kerülő mikroorganizmusok. Saját mikrobiomunk képes alkalmazkodni, viszont a szélsőségeket, és az egyoldalúságot nehezen képes hosszú távon tolerálni, így az egyensúly fenntarthatóságát nekünk kell biztosítani.

Bármit eszünk, a bél-mikrobiomunk összetétele ahhoz fog igazodni, méghozzá bámulatos sebességgel. A mikrobák fermentálják azokat a tápanyagokat, amelyek emésztésére génkészletünk hiányosságai miatt nekünk nincs lehetőségünk. Addig, amíg természetes, mértéktartó és változatos étrendet követünk, a rendszer tökéletesen működik. Mi emésztjük a makrotápanyagokat (fehérjék, zsírok, szénhidrátok), amelyek anyagforgalmunk túlnyomó többségét biztosítják, a mikrobáink alkalmazkodóképességével, és kitartó munkájával felvértezve pedig megkapjuk azokat a mikrotápanyagokat és enzimeket, bizonyos fermentanyagokat amelyek teljessé teszik az anyagcserénket.

A természetes éhség a kapcsoló a zsírraktárak felhasználásához!

Ahhoz, hogy a testünk zsírraktárai természetes úton kiürüljenek, először a vércukorszintünket kell normalizálni. Ennek útja során – sajnos – éhesnek kell lennünk. Az éhség hullámokban tör ránk, és motivál arra, hogy gyorsan felszívódó cukrot tartalmazó ételeket fogyasszunk, mivel ezektől könnyebben és gyorsabban emelkedik meg a vércukorszint. Amennyiben ezt meg tudjuk állni, az éhség hulláma lecseng, a szervezet pedig megkezdi a glikogén és zsírraktárak kiürítését. Ez a folyamat először a glikogén és hozzá kötött víz csökkenésével, később pedig a testzsír felhasználásával zajlik.

Így tehát a hormonháztartást támogató koplalás, az időszakos böjt elkerülhetetlen az egészséges fogyás eléréséhez, immunrendszerünk megfelelő működésének fenntartása mellett. Nem változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás mellett (például: „Manager táplálkozás” – amikor mindig csak bekapunk valamit napközben, este pedig ducira esszük magunkat) a mikrobiom egyensúlya felborul. Ebben az esetben a bélflóra fermentációja helytelenül kezd működni, megjelenhetnek erjedéses és rothadásos folyamatok, amelyek a létfontosságú mikrotápanyagok, hormonok és enzimek termelése helyett, egészségünkre káros anyagok keletkezését eredményezi. Például a rövid szénláncú zsírsavak nem jutnak be a szervezetbe, nem biztosítanak energiát, ennek következtében pedig felborul az evés és nem evés egyensúlya. Felléphet mikrotápanyag hiány, fokozódhat a hormontermelés, az éjszakai nassolás, a magas szénhidrát tartalmú ételek fogyasztása. Megjelenhetnek falási ingerek, állandó édességhiány. Szélsőséges esetben pedig az történhet a bélrendszerünkben, mint az asztalon felejtett, mosatlan fehérjés shakerben.

A megoldás egy prebiotikus kapszula

A Toman Vital család legújabb tagja, a Biom Balance éppen az életmód- és étrendváltókat tudja támogatni. Ez egy úgynevezett prebiotikus kapszula, vagyis élelmet biztosít a bélfórában élő jó baktériumok számára. Ahogy magunkat, úgy mikrobiomunkat is új étrendre kell átállítani a céljaink elérése, és egészségünk megőrzése érdekében. A Biom Balance természetes fermentációval feltárt gyógynövényrostokat, kamillát, cickafarkot, csipkebogyóhúst, bodzavirágot, propoliszt, tölgykérget, fehér ürmöt, valamint hozzáadott almarostokat és C-vitamint tartalmaz. Egy jó diéta tökéletes kiegészítője lehet, mert segít abban, hogy a bélflóra alkalmazkodjon az étrendi rostokhoz, azokból képes legyen magas minőségű tápanyagokat előállítani a szervezetünk számára. Ez segít minket abban, hogy szervezetünk a lassan felszívódó szénhidrátokat részesítse előnyben, ami segíthet a cukorfogyasztást és az inzulin termelést fokozó élelmiszerek mérséklésében, elkerülésében. A rostfogyasztás segítheti a bélrendszer cukron élő káros lakóinak visszaszorítását is, így például hasznos lehet a Candida elleni küzdelemben is. Stressz, vizsga, kimerítő időszakok esetén szintén javasolt rendszeres szedése.

Ami pedig elengedhetetlen minden sikeres életmódváltáshoz: a mértéktartó vegyes, szezonális étrend, a rendszeres mozgás és a pihentető alvás. Vigyázzunk magunkra!

A bejegyzés trackback címe:

https://persica.blog.hu/api/trackback/id/tr5016609468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása